Négy dolog, amit a férfi veszít a rossz megjelenésével
2017. június 22. írta: Ihász Gergely

Négy dolog, amit a férfi veszít a rossz megjelenésével

Sok férfi vélekedik úgy, hogy neki nem kell elegánsan, ízlésesen öltöznie. Megfelelő a munkába, magánéletben a mackó és az agyonviselt póló. Ha ugyan azt az életet akarják folytatni, akkor persze. Én azt tapasztaltam, hogy ezzel a gondolkodással, többet vesztenek, mint nyernek. Sokkal-sokkal többet.

mit_veszit.png

Ebben a cikkben összeírtam, hogy szerintem, mit veszít az a férfi, aki nem figyel oda az öltözködésére. Az odafigyelés számomra nem azt jelenti, hogy akkor elkezdünk drága, márkás ruhákba járni, mert elsődlegesen az összkép számít.

 

Magabiztosság

Az elegáns, ízléses megjelenés magabiztosságot ad. Az emberek sajnos elsőre az alapján ítélkeznek amit látnak. A jó megjelenésű férfiakat kedvesebb légkör veszi körbe. Már egy fekete nadrág, fehér ing, zakó kombináció többszörös magabiztosságot ad, mert az utcán a nők meg fognak nézni, a munkában a kollégák kedvesebbek lesznek. Ha nem hiszel nekem, tegyél egy próbát.

Pénz

A slampos megjelenés, nagyon fájdalmas tud lenni a pénztárcára is. Szociológiai kutatások bizonyították, hogy már egy jobb megjelenésnek köszönhetően az állásinterjún 25% magasabb fizetést várhatunk. A jó megjelenés előre hordoz üzenetet. Azt mondja, én odafigyelek magamra, ezért oda fogok figyelni a cégedre is.

Jobb nő

A másik fájdalmas pont egy férfinek a párja. Minden férfi megérdemli, hogy állmai nőjével éljen együtt, de a legtöbben megalkudnak. Álmai nőjének elvárásai vannak, ahogy a férfinek is a nő felé. Az erős, kivételes nőket ostromolják a férfiak. Ha mi akarunk lenni a nyertesek ki kell tűnnünk a tömegből. Ehhez kell a személyiség, de a megjelenés is.

mit_veszit_2.png

Munkahely

A jó megjelenéssel könnyebben szerezhetjük majd tarthatjuk meg a számunkra megfelelő munkahelyet. A megjelenésünk pozícionál minket. Az öltőzet üzenetet hordoz. Leendő felettesünk megbízhatóbbnak fog találni, ha megfelelően, stílusosan öltőzünk.

 

Ha téged, nem érdekel a nagyobb fizetés, jobb nő, ne változtass. Ha többre vágysz, mint amid most van, foglalkoznod kell a megjelenéseddel is!

Ha tetszett a cikk, nézz meg Facebook-on.

Szép napot neked!

A bejegyzés trackback címe:

https://ihaszgergely.blog.hu/api/trackback/id/tr9612600669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2017.06.22. 14:18:00

Nem mondom, hogy nincs igazad. Sőt. Valóban ízlésesen kell öltözni. De nekem ebben a témában ez a kedvenc képem:

www.simple101.org/uploads/1/7/1/8/17185292/5549557_orig.png

Ihász Gergely 2017.06.22. 14:27:13

@Kacagó gerle: Ismerem a képet! :) Ők megtehetik, de vajon mi igen?

odysszeusz 2017.06.22. 22:28:51

Jó cikkecske...de az állmait azt egy "lövel" köll írni...mert a rossz helyesírás "roncsa" a képességeinkről formálható képet.

efi 2017.06.22. 22:36:57

Majd, ha az irodában 22 fok lesz, nem 32, akkor visszatérhetünk rá.

Jóakaró 2017.06.22. 23:23:04

Egyetlen egy állásinterjúm sem sikerült ahová szépen felöltözve zakóban mentem.Vagy azt hitték valami beképzelt vagyok és túl sokat fogok kérni vagy olyan pozicióba akartak tenni ami meg nem nekem való.A sima póló farmer kombóban viszont reális képet adtam magamról és mindíg visszahívtak.Ez az én tapasztalatom.

graphite 2017.06.22. 23:32:09

@Jóakaró:

"Ha téged, nem érdekel a nagyobb fizetés, jobb nő, ne változtass. "

Engem amúgy nem érdekel, nem ezért öltözködöm ízlésesen. Ez egy minimum. Aki azért nem jár szakadtan, mert akkor főnök lesz belőle, abból iszonyat rossz főnök lesz.

Nevoeiro66 2017.06.22. 23:58:33

"jobb nő" ??? hülyegyerek

odamondó 2017.06.23. 02:14:29

@Nevoeiro66: ja lol ezen akadtam fent én is. Mégis mi a tök az, hogy jobb nő? Jobban néz ki mint a többi akkor jobb nő? Hány éves tetszik lenni a blogoló? 14?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.23. 05:42:39

A férfinek elég, ha nem büdös. A többi piperkőcködés felesleges. A nők se szeretik ezt, mert a piperkőcök buzigyanúsak.

gurigapapa 2017.06.23. 05:49:29

"Már egy fekete nadrág, fehér ing, zakó kombináció többszörös magabiztosságot ad"

Ja, 30 fokban egy tökig öltönyben lévő férfi annyira kívánatos lehet, hogy csak na :-) Persze kénytelen abban lenni, mert valamelyik marha kitalálta, hogy csak ez az elegáns, meg ez a "dress code", az meg hogy mennyire nem praktikus és egészséges ez a viselet, azt ne említsük.

Blockbustervideokölcsönző 2017.06.23. 07:02:10

És ezért találunk minden pozícióban jól öltözött pénzes totál hülyéket. A nőt meg a pénz hozza magával.

Muad\\\'Dib 2017.06.23. 08:11:02

@Nevoeiro66:
Ne bántsd. Legutóbb ezt dobta neki a bullshit generator, bele kellett tenni a cikkbe...

Phteven 2017.06.23. 08:25:49

Tényleg mindenki dekoratív feleséget keres magának? A szerző nem keverte össze a házasságot a dugással?

Még ennyi baromságot összehordani?!

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.06.23. 08:26:00

Az öltöny igazi puncimágnes.....persze elegáns öltönyről beszélek, hozzáillő cipővel és nyakkendővel. Negyvenévesen is még a ballagó öltönyt hordani gumitalpú cipővel nagy lúzerség.

zalcsi6 2017.06.23. 08:39:45

Engem pólóban és rövidnadrágban is megnéznek a nők. És ha fél pucéran közlekednék.....nem is folytatom.

Rittyentett Hőzönbőzön 2017.06.23. 09:03:01

Egy rakás fejlesztővel dolgozom együtt, nincs annál röhejesebb mint amikor szinte kötelezően viselik az ingecskéjüket. Van pár jó pasi köztük, azok mind szakadt pólóban járnak.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.06.23. 09:03:47

Az igazi férfinak bagó-, húgy-, és alkoholszaga van. Ezt már öreganyáink is tudták. Fején mindig kucsmát, lábán kalucsnit hord. A nadrágját néha otthon felejti, de ez nem baj, mert mindig van rajta egy ágyékkötő. Az igazi férfi nem törődik a külvilág véleményével - simán ágyba hugyozik, ha úgy tartja a kedve. Az igazi férfi nem követi a divatot. A divat követi őt.

2017.06.23. 09:54:28

Drága, márkás ruhák? Ha valaki azt hiszi ez a siker kulcsa, azt csak sajnálni tudom.
A márkás ruha nem egyenlő a kifinomultsággal és a jó modorral.
Egy majomra is rá lehet aggatni Versace cuccokat, attól még egy majom marad. :-D

CM2131 2017.06.23. 10:06:08

Az igazi férfi dudán játszik,
Vörös szakálla messzire látszik,
Az igazi férfi mindig zord,
Az igazi férfi szoknyát hord!

Prophetic 2017.06.23. 10:10:50

Gratulálok, hogy sikerült elérned egy fák tövében rohangászó csimpánz szintjét. "Jobb nő", bazmeg.

Ha már billentyűzetet ragadsz, akkor legalább ne ilyen sekélyes szar posztokat írjál, hanem erőltesd meg magad egy kicsit...

Csetepaté márki 2017.06.23. 10:40:29

„A másik fájdalmas pont egy férfinek a párja.”

Ez így elég vicces, a nős férfiakra gondoltál?

„Minden férfi megérdemli, hogy álmai nőjével éljen együtt, de a legtöbben megalkudnak. „

Mivel valójában a nők döntenek, a férfiak csupán kezdeményeznek meg tepernek, nem pedig fordítva, mégis mi ez a megalkuvós duma? Ez van.

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2017.06.23. 10:42:48

Jobb nő? Bocs, nekem valahogy fontosabb, hogy az asszony a társam legyen. Olyan nő, aki a tipikus "ad magára" kategóriába tartozik, nekem csak dugni kéne, egy életet leélni vele semmiképp. Ha egy csaj számára kizáró ok, hogy farmerban meg pólóban járok, mert úgy érzem magam jól, akkor nyilván vele sem érezném magam szabadon, akkor meg minek öltözzek ki, hogy tetszek a fajtájának?
És iszonyat nagy baromság, hogy a férfiak részéről a nők felé az lenne az elvárás, hogy mindig tip-top módon nézzenek ki. Az elvárás az, hogy tiszta legyen, normális, nem csúnya, és lehetőleg nem is hülye. Egy ilyen csajt a durván sekélyes férfiakat leszámítva bárki elfogadna élete párjának, hiába nem négy órát visz el a napjukból a külsejükkel való foglalkozás.
Amúgy egy rakás munkahely van (a legtöbb irodai) ahol a férfiaknak kötelező öltönyt hordani, mégsem feltétlenül tobzódnak az önbizalomban. Az önbizalom elsősorban személyiség és siker kérdése. Akinek a személyiségéből adódik az önbizalma, annak lesz, akármit is visel, és tekintve, hogy mennyi nem kifejezetten sikeres öltönyös ember van, az öltöny nem garantálja a sikert.
A pénzt illetően kíváncsi lennék arra a kutatásra. Mondjuk egy forrásmegjelölés, vagy valami. Kezdőknek fix bért szokás ajánlani, ha pedig már vannak referenciák, azok az elsődlegesek az állásinterjún nyújtott benyomás mellett. A benyomásnak pedig ugyan lehet része az öltözködés is, de tekintve, hogy mennyi a külsejére különösebben nem adó eszméletlenül jó szakember van, (és itt most diplomás munkákról beszélek, nem kőművesekről) bolond az a cég, ami a külsőt, és nem a jelentkező összhatását tekinti.

Az igaz, hogy az öltözet hordoz egyfajta üzenetet, de a kifejezetten öltönyös állásokon kívül csak magából csinál hülyét, aki a külsőt a praktikum elé helyezi. Nem tudom, én például még nem igazán láttam programozót, aki naphosszatt öltönyben görnyed a számítógép felé. Ugyanilyen fura lenne ez egy mérnöktől. Vannak helyzetek, amikor ki kell öltözni, de azokon kívül hülyeség.

@Fuxos (ex bömis): Ja, mert a sok plázapicsa abból indul ki, hogy drága öltöny=gazdag pasi. Egy normális csaj pont leszarja az öltönyödet.

Bobby Newmark 2017.06.23. 10:50:40

"Már egy fekete nadrág, fehér ing, zakó kombináció'"

Már ennyi elég is? A formális öltözködés legteteje alatt éppen egy picivel neked már megfelelően elegáns?

Na elmész te a kurva anyádba, de komolyan.

Drednaught 2017.06.23. 11:00:25

Mekkora fos volt ez is. Kedves "ha ugyan azt akarják"-blogger, mutass nekem egy céget, ahol 400k/hó helyett 500k/hó fizut fognak az ajánlatba írni, csak mert jól ki voltál öltözve. Gyűlölöm az ilyen életidegen elméleteket, amik valamiért mindig "egyes kutatásokra" hivatkoznak.
Ezt a feministák szokták így csinálni, ők érvelnek a maguk által megrendelt, kizárólag őket igazoló kutatásokkal, szóval legyél ennél igényesebb. Inkább erre, mint a retkes ruhákra.

A másik, hogy aki jó nőt akar, annak kurvára nem ruhákra van szüksége, hanem pénzre. Nem véletlenül nem akar senki sem a luxuskurva kategóriával kapcsolatot, max felpróbálni őket.
A nők imádnak nyígni a "magas elvárásaim vannak, mert yolo"-féle önigazoló, önimádó, önfelmentő baromságokkal, de a férfiak ennél praktikusabbak és tudják, hogy a lényeg, a pina, az mindegyiknél megvan, de meló után nem sokunknak van türelme egy ilyen kivagyi, pampogó picsa hisztijével foglalkozni.
Mellesleg mind tudjuk, hogy milyen felszínesek a nők. Nem véletlenül slágertermék a 20 éves roskadozó BMW. 300k-ért a tied, de a "szakértő" magyar nők ugyanúgy nedvesednek a veseforma emblémától, mintha 20 milliós új kocsi lenne...
Aki fel akar húzni a farkára egy ilyen "álomnőt", az ma pontosan tudja, hogy hol lehet csalni elég nagyot, hogy leolvadjon róluk a bugyi.

Az utolsó pont viszont a leggagyibb a hozzáállásodból mind közül. Ha szépen "öltőzünk", akkor majd jobb lesz a munkahelyünk? Ha jól szopsz, akkor még annál is jobb, nemde?
Eszedbe nem jutna, hogy szakértelemmel, szakmai tudással, eredményekkel juss előre, mi?

Szeretem, ahogy a hipszter, félbuzi bloggerek megítélik a szakadt pólós, chubby informatikusokat, noha azok ezerszer jobb képességűek. Náluk te nem igényesebb vagy barátom, hanem csak nem tudsz teljesíteni és láthatóan annyira lendületben vagy a kompenzálásban, hogy mára el is hitted önnön fellsőbbrendűségedet.
Nekik egyszerűen nincs szükségük azokra a pótcselekvésekre, aminek te a bibliáját írtad meg...

szanaImas 2017.06.23. 11:00:53

@Blockbustervideokölcsönző:

Jó példa erre az országházunk.
Mondjuk ha egy nő egy öltönybe lesz szerelmes, az a faszomnak se kell.

'it's cool to know nothing' 2017.06.23. 11:39:27

Ez a post a másoknak való megfelelés tipikus eseteiről szól. Gyerekkoron túl az ember magának akarjon megfeleleni, ne az apjának, szomszédjának, guminőjének. Legyenek magasan az elvárásái saját magával szemben. Ha ízlésesen, elegánsan akar járni, akkor ne azért vegyen fel ilyen ruhákat, hogy több pénze, meg műnője legyen, hanem mert neki ez tetszik, a saját igényszintjének ez felel meg.
Aki csak a pénzért csinál bármit is, az simán prostituált. Pénz kell az élethez, de ennyi. Egy eszköz, nem pedig cél.

2017.06.23. 11:55:47

@MaxVal BircaMan HJCD: amelyik férfinak egy szappannál, egy fogkefénél és borotvánál több piperéje van, az buzigyanús a szememben. Vagy egy önbizalomhiányos kamaszfiú (akár felnőtt testben).

Illese123 2017.06.23. 11:57:52

(Multinál dolgozó vezető technológus, a magyar átlagbér kb tízszeresén, szóval gondolom a cikker koordináta rendszerében sikeres)
Sajnos ez a bejegyzés pontosan az, amikor a magyar Sales elképzeli hogy mindenki milyen legyen. A megfelelő öltözet kontextus és egyén függő. (itt nyilván nem a személyi higiénia a kérdés az alap)
Szabadidő: Amiben jól érzed magad. Lehetsz menő pasi pólóban meg menő pasi öltönyben. Van egy rossz hírem viszont: Ha nem vagy menő pasi akkor öltönyben egy kirittyentett majom leszel pólóban meg egy leégett majom. Gáz de ez van. (mielőtt megkérdeznéd én alig menő pasi vagyok ezért pólóban járok mert az legalább kényelmes)
Munka: Attól függ kivel beszélsz. Ha hozzád hasonló sales-el akkor kézzel varrott öltöny és cipő, hogy megspóroljuk a ki a menőbb kört.
Skandináv vezető (sokat dolgozom arra): mivel a CEO is farmer plusz ing plusz zakóban jár az ing a farmerral pont jó.
Technológus: Farmer plusz ing vagy nyakas póló.

Joo 2017.06.23. 12:05:30

En csak azt nem ertem, hogy mert raknak egyenloseg jelet a "jo megjelenes" es az "ing-zako" kozott. Egy ferfinak polo rovid gatya komboban is lehet jo megjelenese, ha apolt, udvarias, tisztelet tudo, stb.

Az ervekre mar ki se terek, magabiztossag, jobb no, penz es karier? Nem igazan ismerek olyant aki ruhazkodassal erte el ezeket. :D

iattilagy 2017.06.23. 12:28:46

"Már egy fekete nadrág, fehér ing, zakó kombináció" Na egy ilyenhez vagy nyakkendőt kell venni, vagy a zakót hagyd otthon mert így elég ótvar, tipikusan ilyen cigány maffiózó ruha. Ha lazábbat akarsz akkor a feketét meg a fehéret elfelejted. A lényeges amúgy is a cipő. Ha már ilyenekről dumálsz akkor ne ótvar baromságot. Egy sima póló + farmer is jobb mint ez a felvázolt kombó, egy gyapjú pulcsival.

Csb 2017.06.23. 12:58:54

Es a helyesiras, az smafu? Azon kivul, amit a tobbiek irtak: az ugyanaz egybeirando.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2017.06.23. 13:06:53

"Minden férfi megérdemli, hogy állmai nőjével éljen együtt" ez valóban facepalm, de mindenki azt ír a blogjába, amit akar. Én csak az index szerkesztőit nem értem, hogy ez mitől címlap? Persze ha fizetett márképítés a szerző részére, az más, de nem látom a jelet.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.06.23. 13:08:54

@Giggsy: "Ja, mert a sok plázapicsa abból indul ki, hogy drága öltöny=gazdag pasi. Egy normális csaj pont leszarja az öltönyödet."

Tévedsz.......tapasztalatból mondom. Talán a plázapicsáknak jön be a legkevésbé.

Pan Modry 2017.06.23. 13:18:45

Amikor junior voltam a melohelyen en is zakot, inget stb... hordtam, amiota senior vagyok farmer, polo, mondjuk jo framer es jo polo.
Melon kivul meg aztan nekem mindig farmer, polo volt a viselet, ennek ellenere nem volt problema minosegi csajokatbfelszedni. (Azert a mult ido mert azota az egyik a felesegem lett)

A poster nagyjabol osszeszedte ahogy egy 23 eves a karrierje legelejen latja a vilagot.

Gabor Jeges 2017.06.23. 13:37:20

A sorok közül azt olvastam ki, hogy aki nem a "zakós" megoldásokat választja, az slampos. Pedig ad abszurdum, még egy rövidnadrág is lehet elegáns. Nincs a cikkben igazán semmi kézzelfogható.
Mindig azt szoktam mondani, hogy az igénytelenség legalja a dohányzás. Inkább egy zoknis-szandálos kócos, de ápolt ember, mint egy öltönyös, kosztümös dohányos.

2017.06.23. 13:45:51

@efi: Majd ha odafigyelsz magadra, meglesz az a 22 fokos iroda is. :)

Bobby Newmark 2017.06.23. 13:48:18

@Gabor Jeges: Vicces, amikor az emberek a saját bekattanásukat univerzális alapigazságként adják elő. A dohányzásnak az égvilágon semmi köze nincs az igényességhez, csak éppen te rühelled, ami viszont a te egyéni problémád.

2017.06.23. 13:51:09

@gurigapapa: A csávó elfelejtette odaírni a zakó alatt lapuló Glockot.

2017.06.23. 13:53:56

Nemtom, valahogy én is azóta keresek jól, mióta farmer, ing kombinációban nyomom. Most éppen 26 fok van nálam. Ha hidegebbet állítok be, fázik a titkárnőm.

2017.06.23. 13:58:33

@Gabor Jeges: Mint ahogy a zakó is lehet slampos: rövidújjú nájloning, gyomorszájig érő nyakkendő, két számmal nagyobb vagy kisebb öltöny, szandál zoknival :)

cardiobascuralis 3 2017.06.23. 14:45:59

És nagyon kiábrándító egy pocsék helyesírás is és az épkézláb magyar mondatokat alkotni képtelenség is. Például mint amit ez a cikk mutat.

cardiobascuralis 3 2017.06.23. 14:49:02

@zalcsi6:
Jaja, a vízilovat is megnézik pólóban és rövidnadrágban. De félpucéran is.

flamer 2017.06.23. 15:00:46

@Bobby Newmark: Ha valakiből dohányszág árad, az tényleg nem tesz hozzá az ápoltsághoz, illetve a drogfüggőség eleve nem túl menő dolog.

Mr Long 2017.06.23. 15:12:09

@flamer: Ja, mert a napi 4 kávé meló közben nem drogfüggőség...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.23. 15:22:07

Ez akkor igaz, ha valaki a környezete véleménye alapján akar élni, nem pedig a saját akarata alapján. Én például slamposan is jól érzem magam meg öltönyben is. számomra teljesen mindegy hogy ki mit mond rólam, nagyívben leszarom. Magammal kell összhangban lenni, magamat kell fejleszteni, meg a családi hátteremet. Ők meg elfogadnak olyannak amilyen vagyok, pont ezért szeretem őket. Aki nem szeret slamposan, mackónadrágban az bizony nem hozzám való és nagyívben kerülni kell. Nem a mások véleményére kell figyelni, hanem mindig a sajátunkéra. De az biztos, hogy becsületesen, mindig igazat mondva, az ígéretünket betartva, szorgalmasan kell élni. Tehát pont hogy nem a külső, hanem a belső tulajdonságok fognak minket előrébb vinni hosszabb távon, azokat kell fejleszteni.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.23. 15:31:44

Annak meg különösen gratulálok aki 35 fokban öltöny nyakkendőben feszít fekete jó vastag hosszúnadrágban, és zakóban fehér hosszú ujjú ingben. Én például most is egy szál alsógatyában, szőrösen, izzadtan, hosszú hajjal, sáros lábbal(mivel a kertben locsoltam, kapáltam) gépelem ezeket a sorokat. Itthon pihizek, mi a fasznak vegyek fel öltönyt? Ha elmegyek valahová akkor talán felveszek egy izompolót, hogy a nők mégse a csöcsömet nézegessék. Könyörgöm, nyár van, majdnem 40 fok, nagyívben leszarom ki mit gondol, a lényeg hogy én jól érezzem magam. Megyek is, úszok egyet a kinti medencémben a pálmafáim alatt egy szál pöcsben, utána meg lecsurgatom a megérdemelt búzasöröm a napernyő alatt a kerti nyugágyon.

ManUrológia 2017.06.23. 15:39:12

Felületes marhaságok kvintesszenciája ez a "cikk". Részemről a 4 dolog, amit veszítettem férfiként, az a 4 perc az életemből, amíg végigolvastam egy sablonos fél/negyedigazságokból építkező, CKM-bölcsességeken hizlalt tizenéves kamaszfiú zavaros lázálmát a sikerességről, meg a "jónő" szerzés tuti receptjéről.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.23. 15:45:24

Például ott van Gautama Sziddhártha, alias Buddha esete. Egy szál lepedőben, alul szőrös fasszal, kopaszon merengett magában évekig, és kurva jól összhangban volt a világgal és önmagával.

Bobby Newmark 2017.06.23. 16:12:09

@flamer: Mindenki függő, onnantól meg személyes preferencia kérdése. Én meg a vallásfüggőktől és a politikafüggőktől kapok hányingert. Akkor már inkább egy dohányos vagy alkoholista, annak legalább van érthető oka.

flipiflopi 2017.06.23. 18:52:18

A dohányzás büdös, de attól még lehet egy dohányzó ember igényes magára és fordítva, egy nemdohányzó ember is lehet igénytelen és ápolatlan.
Maga cikk amúgy pont 10 fillért sem ér.
Nem lehet általánosítani, hogy az öltöny-nyakkendő combo félsiker, mert pl. egy állásinterjún egy kőművesbrigádban pont leszarják, de még valószínűbb, hogy jól kiröhögnek, nemhogy több pénzt akarnak majd adni, ha öltönyben állítasz oda.

Nevoeiro66 2017.06.23. 22:14:47

@Muad\\\'Dib: Ja oké, így már érthető. höhh.. :D

2017.06.23. 22:42:52

Érdekel valakit egy másik világ szemszögéből?

Magabiztosság

Az elegáns, ízléses megjelenés magabiztosságot ad. Az emberek sajnos elsőre az alapján ítélkeznek amit látnak. A jó megjelenésű férfiakat kedvesebb légkör veszi körbe. Már egy fekete nadrág, fehér ing, zakó kombináció többszörös magabiztosságot ad, mert az utcán a nők meg fognak nézni, a munkában a kollégák kedvesebbek lesznek. Ha nem hiszel nekem, tegyél egy próbát.

A magabiztosság belülről jön és nem kell hozzá feltétlen külső megerősítés. A láthatatlanság egy nagyon jó dolog és ha felveszel egy egyszerű szabadidőruhát, a nők rád se néznek és senkinek sem leszel fontos. No persze nem mindenki tudatszintje van abban a zónában, ahol az a frontvonal húzódik, aminek az ellenséges oldalán olyanok állnak, akik azonnal betiltanák az elegáns öltözködést.

Pénz

A slampos megjelenés, nagyon fájdalmas tud lenni a pénztárcára is. Szociológiai kutatások bizonyították, hogy már egy jobb megjelenésnek köszönhetően az állásinterjún 25% magasabb fizetést várhatunk. A jó megjelenés előre hordoz üzenetet. Azt mondja, én odafigyelek magamra, ezért oda fogok figyelni a cégedre is.

Sajnos nem nagyon van fizetésed a frontvonalon és ha nincsenek szeretteid/varázserőd, akkor mindenki nagy ívben le fog szarni, ráadásul meg is vetnek, mint nem dolgozó embert. Állásinterjúra eszedbe se lesz elmenni, sőt kerülöd az embereket, nehogy támadási felületet nyiss magad felé egy olyan ellenségtől, mely személytelenül terjeszkedik a tudathálózatunkon.

Jobb nő

A másik fájdalmas pont egy férfinek a párja. Minden férfi megérdemli, hogy állmai nőjével éljen együtt, de a legtöbben megalkudnak. Álmai nőjének elvárásai vannak, ahogy a férfinek is a nő felé. Az erős, kivételes nőket ostromolják a férfiak. Ha mi akarunk lenni a nyertesek ki kell tűnnünk a tömegből. Ehhez kell a személyiség, de a megjelenés is.

A nőket messziről kerüld el, vagy csak olyan nő számára adj belépési pontot magadhoz, aki képes alkalmazkodni a helyzethez és nem baszogat állandóan olyan dolgok miatt, amit nem érez/ért. Amúgy szakmailag csak annyit a kérdésről, soha senki nem hódított még meg erős, kivételes nőt, mert az mindig fordítva szokott lenni. Ezért kell őket nagyon kerülni, mert egy ilyen nő befolyása (vagy bármilyen nővel való házasság) eléggé keresztbe tud tenni a terveidnek.

Munkahely

A jó megjelenéssel könnyebben szerezhetjük majd tarthatjuk meg a számunkra megfelelő munkahelyet. A megjelenésünk pozícionál minket. Az öltőzet üzenetet hordoz. Leendő felettesünk megbízhatóbbnak fog találni, ha megfelelően, stílusosan öltőzünk.

Sajnos ha a tudatszinted egy bizonyos rangértékre emelkedik, akkor is ragaszkodnod kell bizonyos szabályokhoz, ha nem érted őket. Így a munkahely nem lesz más, mint hogy elfogadod beszélő majmok befolyását fölötted, ami kerülendő, hacsak bele nem tudod illeszteni a jelenséget a világértelmezési környezetedbe.

Aki valamilyen bizsergés érez, itt megtalálja a gyors felzárkózás lehetőségét: elmenypark.net

zalcsi6 2017.06.26. 08:39:07

@cardiobascuralis 3:

Ez elég gyenge válasz volt, fuss neki még egyszer.
süti beállítások módosítása